Egy
csomó tinis csalódás után jött velem szembe ez a könyv, egy csere formájában,
és szépen fel is tettem a polcra. Néha ránéztem, arrébb tettem, beleszagoltam
(ez nagyon fontos!), és pihent tovább. Elegem volt a vérmázas, érzelmektől és
nyáltól csöpögő, komoly felnőttként viselkedő főszereplőkből (átlagéletkor: 17
év!), akik viselkedésük és érettségük alapján legalább ötven évesnek számítanak.
Kicsit beelegeltem. Aztán újabb pálfordulás után megszólított a polcról.
Sóhajtottam egyet, és mivel alapvetően bátor vagyok elkezdtem olvasni. Laini
képes volt meggyőzni arról, hogy van mit keresnem a most ránk ömlő fantasy
könyvek között, még akkor is, ha konkrétan nem az én korosztályomnak írják.
Mert bukkanhat az ember lánya, egy ilyen gyöngyszemre, mint Laini könyve, ami
sajnos trilógia. (csak azért bosszantó, mert lehet izgulni, megjelenik, nem
jelenik, és ha igen akkor mikor. Up: megjelent) Másik észrevételem, hogy ez a
könyv nem örvend akkora sikernek (értsd egyáltalán nem felkapott!), mint
ahogyan megérdemelné!
Lássuk!
Prága,
a főszereplő város, egy tündöklő gyöngyszem egyébként is a számomra. Homályos,
vámpírosan borzongató, Holmszosan titokzatos hely a számomra, és Laini
bizonyosságot adott efelől. Élveztem az újszerű történetet, nem találtam benne
egyetlen lapos klisét sem, értelmes párbeszédek sokasága, üdítően új lények, és
egy kissé szomorú történet bontakozik ki a lapokon. Legnagyobb örömömre nem
éreztem a fojtogató unalmat, és azt a hátul megbúvó rossz érzést, hogy ez
megint egy „olyan” könyv. Sajnáltam, hogy elfogyott, és sajnálom, hogy még nem
olvashattam a folytatást! De rajta vagyok! Reménykedem, hogy az írónő nem
rontja el a második részt. Azóta akárhányszor a fogtündérre gondolok vagy
hallok felőle, ez a történet jut az eszembe. Ez egy üdítő, friss vér ebben a
műfajban, mindenkinek bátran ajánlom!
Elképzeltem filmben és nagyon-nagyon jó filmet lehetne belőle csinálni!
„A remény nagy erő. Talán nincs benne
valóságos varázs, de ha tudod, hogy mit remélsz a legjobban, és ez fényként
világít benned, képes vagy megvalósítani. Majdnem olyan, mint a mágia.”
Kiadás/borító: 3/5 (lehetne szebb és „mesélőbb”)
Cselekmény/tartalom: 5/5
Szereplők: 5/5

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése