Filoména

Húúúú, és még egyszer húúúúú. Ezt a könyvet találomra emeltem le a könyvtár polcáról, de nem számítottam arra, hogy egy kincset találok.

Az egyik legnagyobb erejű könyv, amit valaha olvastam! A földbe döngölt, át is ment rajtam többször is. A korszak amiről ír, nekünk a ködbevesző múlt, a valaha volt megpróbáltatások tárháza, ahol olyan szegénység van, amit mi elképzelni sem bírunk!!! Egy bányász falu, ahol nem csak a szén fekete. Az írónő erős, magabiztos mondatokat fogalmaz meg, beszippant a mondatok közé, és az ember azt veszi észre, hogy még többet akar. De a tragédiák, a szomorú kegyetlen sorsok bilincsbe zárják az ember szívét, néhol értetlenül állunk, mert elképzelhetetlen a számunkra, amiről ír. A lelki hatása borzalmas volt rám: szorongtam, sírtam, és megnyugodtam. Aztán kezdtem elölről. Egy lelki hullámvasútra ültet minket Kosáryné Réz Lola, aki ezért a könyvéért komoly elismerést kapott, mégpedig megérdemelten. Olyan témához is hozzányúlt, ami még manapság is döngeti a tabu szót. A szomorú emberi sorsok mellett mégis egy felemelő életút bontakozik ki, néha nem is érezzük a regény fekete mélységét, de az írónő tesz róla, hogy ne felejtsük el. Hatásvadász mondat egyetlen egy sincs benne, annál több emberi, ami telve van érzelmekkel, és oly csodás leírások, hogy érezni véljük szánkban az ottani nap ízét! Semmi rozmaringos trillárom, vagy rózsaszín vattacukor. Színtiszta, pergő mondatok, józan, kerek életutak. Szomorú, megrázó, és az ember mégis sajnálja, hogy a végére ért. Kevés ennyire jó regény van, ami ennyire színesre tudja festeni az emberi érzelmeket, még ha rettentő komorak is.

Egyetlen szó jutott róla az eszembe: katarzis.

A kiemelt idézetem ne tévesszen meg senkit!

Nincs mit értékelnem, kiváló!

"A nap álmosodni kezdett már, fáradt volt. Lassan csúszott lefelé apró bárányfelhők vánkosai között, s hagyta, hogy drága, aranyos olaja szétfolyjon mindenfelé a földön. Szédítő, bágyasztó illata a napsütötte, száradó sarjúnak ott ködlött az egész falu fölött, hogy remegett tőle a levegő."